vv4klan
vv4klan
Kln
 
Kln:)
 
Videk
 
Egyb
 
Insane Rdi
 
Szmll
Induls: 2011-02-15
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Hrek
Hrek : Veronika: Alekosz becsapott, eldobott

Veronika: Alekosz becsapott, eldobott

Egy orszg eltt bohcot csinlt bellem, ennek a msornak a Hlyesg a legflsbb szinteken cmet kellett volna adni – mondta magbl kikelve a mellztt menyasszony, aki gy rzi, hogy az rdi grg rgi szerelme, Tnde miatt mr szaktott is vele.
 
Veronika: Alekosz becsapott, eldobott
Mirt keresett menyasszonyt Alekosz, ha mr volt neki?
 

 
Veronika csak kapkodja a fejt, nem rti, mi trtnik krltte. Ahogy a Bors megrta, Alekosz sem a legels, sem pedig a msodik jszakn nem kereste a fekete szpsg trsasgt, erre azonban tegnap mg rtett egy lapttal. Egyszer csak bekopogtatott Veronika ajtajn s kzlte: nem kvn komoly kapcsolatot vele, mivel volt kedvesbe, Tndbe szerelmes. m nem mondta ki kereken, csak sejteni engedte, hogy Veronika ne vrjon tle semmit.

– Idejtt s azt mondta, hogy eddig minden bartnjt megcsalta, most sem lenne ez msknt – meslte a feldlt lny a Borsnak. – Azzal folytatta, hogy kptelen egy komoly kapcsolatra, nem tudja, hogy mit akar. Tndvel megy az lomutazsra, mert azt hiszi, mg mindig t szereti. Ht mi mst jelentenek ezek a szavak, ha nem azt, hogy szaktottunk? – krdezte a lny, majd gy folytatta:

– Mg az is jobb lett volna, ha konkrtan megmondja, hogy szaktottunk. gy azonban, hogy mg nyitva hagy egy kiskaput, csak jobban fjdtja a szvemet. Csaldtam benne, becsapott s eldobott, pedig az n rzelmeim szintk voltak. Azt hittem rla, hogy egy hatrozott s cltudatos frfi, ehhez kpest gze sincs arrl, hogy mit akar az lettl. n 19 vesen jobban tudom, merre tartok, mint harmincon fell. Tulajdonkppen egy orszg eltt bohcot csinlt bellem. Ennek a msornak a Hlyesg a legflsbb szinteken cmet kellett volna adni. Krdezem n: mirt kellett menyasszonyt keresni Alekosznak, ha mr van neki? Engem az zavar a legjobban, hogy mg mindig vagy azta is azt a lnyt szereti – dohogott Veronika, aki nemcsak sajt magt tartja ldozatnak, hanem Alekosz msik vlasztottjt, a titokzatos Tndt is.

– Mit rezhetett fl ven t, amg azt nzte, hogy Alekosz hajtja a nket a villban? Aztn mit gondolhatott akkor, amikor menyasszonyt kerestek neki? Milyen lny lehet az, aki csendben otthon l s vr egy ilyen frfira? – tette fel a klti krdst Veronika, aki szerint mg van esly, hogy leljn beszlgetni Alekosszal, s taln arra is, hogy elmenjen a nyeremnyl kapott grg tra, de gy rzi, a dolgok nem rajta mlnak.

 


Szlj hozz te is!
Nv:
E-mail cm:
Amennyiben megadod az email-cmedet, az elrhet lesz az oldalon a hozzszlsodnl.
Hozzszls:
Azrt, hogy ellenrzhessk a hozzszlsok valdisgt, krjk rd be az albbi kpen lthat szt. Ha nem tudod elolvasni, a frissts ikonra kattintva krhetsz msik kpet.
rd be a fenti szt: j CAPTCHA krse
 
 
Mg nincs hozzszls.
 
Id
 
Szavazs
:)
Tetszik az oldal?

igen
nem
alakul
Szavazs llsa
Lezrt szavazsok
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT