vv4klan
vv4klan
Klán
 
Klán:)
 
Videók
 
Egyéb
 
Insane Rádió
 
Számláló
Indulás: 2011-02-15
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : BARBARÁT ÉS MAGDIT SOKKOLTA ALEKOSZ DÖNTÉSE

BARBARÁT ÉS MAGDIT SOKKOLTA ALEKOSZ DÖNTÉSE

A lányok értetlenül állnak a görög hódító döntése előtt.

Barbara és Magdi az AlekosznakValóban meséltek arról, mit éreztek, amikor Olga betoppant a Szívceremónián és Alekosz közölte velük, hogy távozniuk kell. Mint megtudtuk, a csalódott menyasszony-jelölteket hatalmas kudarc érte, főként Barbarát, aki úgy érzi szerelmes volt a görög hősbe. A lány bánatát az sem enyhíti, hogy nem egyedül kellett távoznia, de sorstársával, Magdival már rengeteget beszélgettek a szomorú napról és a bent töltött időről. Alekosz döntésében valószínűleg az sem volt mellékes, hogy a napokban sok minden kiderült a lányok nem éppen patyolat tiszta múltjáról, ami megrendítette a görög nőcsábászt, de a két ex-versenyző szerint ez még nem lett volna elég nyomós érv, amiért távozniuk kellet volna.
- Én nem tudom, hogy miben rendült meg a bizalma, én beleültem a katapultba. Minden szempontból bizonyítottam, elmondtam neki mindent, az összes titkomat. Ez így nem volt szép tőle. – mondta Barbara.
A másik kieső, Magdi nem csak csalódottságáról számolt be, de műsorunkban azt mondta, szerinte nincs női tartás Olgában, amiért hajlandó volt visszamenni Alekoszhoz, azok után, hogy sírva távozott a Szívceremóniáról. Majd elárulta, hogy mindezek ellenére inkább az orosz szépséget tartja esélyesebbnek Veronikánál…
A kikosarazott menyasszony-jelöltek Olgát és Veronikát is górcső alá vették és megpróbálták megjósolni, vajon melyikük lesz a befutó Alekosznál. A teljes beszélgetést megnézhetik az AlekosznakValó 17. adásában!

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Idő
 
Szavazás
:)
Tetszik az oldal?

igen
nem
alakul
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!