vv4klan
vv4klan
Klán
 
Klán:)
 
Videók
 
Egyéb
 
Insane Rádió
 
Számláló
Indulás: 2011-02-15
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
Hírek : Éva kiborult Alekosz szexétől

Éva kiborult Alekosz szexétől

Egy egész országot boldoggá tette Veronika azzal, hogy behódolt a hosszú ideje szexre vágyó Alekosz rohamának. Ennek csak lelki társa, Éva nem örül.
 

 
Hét hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Alekosz férfivágya beteljesüljön, pedig a ValóVilág kezdete óta bőszen próbálkozott minden szembejövő nőnél. Maga számolta össze, hogy a villában töltött ideje alatt hozzávetőleg húsz-harminc nőnek szeretett volna a bugyijába jutni, a versenyzőkön kívül a fodrászoknak, a tanárnőknek, a sminkeseknek, sőt néha a játékostársakhoz vendégségbe érkező hölgyeknek is, eredménytelenül. Különösen csalódott volt attól, hogy saját valóságshow-jának egyik döntősével, Olgával töltött randi is rosszul sült el, ezért Veronikánál mindent beleadott. Igazi romantikus nappal ágyazott meg ahhoz, hogy terve megvalósulhasson. Először egy arborétumba, később sétarepülésre vitte, majd luxusbuszában verset olvasott a lánynak, aki ettől olyannyira elalélt, hogy engedett Alekosz szelíd rohamának. A Bors úgy értesült, hogy a felek az éjszaka folyamán forró szexcsatát vívtak, de úgy is fogalmazhatunk, hogy kielégítően töltötték az időt.


Éva kiborult Alekosz szexétől
Éva el sem akarta hinni, hogy beteljesült Alekosz vágya: Veronika beadta a derekát

 

Lapunk azt firtatta a görög fiú ismerőseinél és családtagjainál, hogy a történtek növelik- e Veronika esélyeit a végső győzelemre vagy éppen ellenkezőleg, azaz Alekosz a beteljesült álmot, vagy a megfejtendő titkot fogja választani vasárnap este? A kérdésben megoszlanak a vélemények:

– Alekosz kiismerhetetlen figura, nem lehet tudni, hogy Veronika előnnyel indul-e a végső versenyben – magyarázza Szandika. – A szexhez egyébként gratulálok, épp itt volt az ideje, hogy történjen valami ezzel a fiúval. Remélem, jól sikerültek a dolgok. Ha mégis voksolnom kellene, szerintem Olgát választja.

Alekosz édesanyja is örült a beteljesült éjszakának, de ő Veronikára voksol:

– Ha szexeltek, akkor váljék egészségükre! – mondja Vája. – Bízom a fiam döntésében, ha ezt a lányt vitte ágyba, akkor biztosan ő a neki való hölgyemény.

Egyetlen emberen nem éreztük, hogy őszintén örülne Alekosz sikerének, ez pedig az egykori lelki társ, Éva. Róla joggal hihettük, hogy feldobja majd a jó barát hódítása, de szinte hisztirohamot kapott, amikor meghallotta a hírt:

– Micsoda? Ez nemlehet! Erről én nem tudok semmit! – harsogta olyan hangon a telefonba, mintha éppen abban a pillanatban változott volna át lelki társból féltékeny nővé. Húsz perc gondolkodási időt kért, de hiába hívtuk, nem volt hajlandó kommentálni a történteket. Talán bánatában elbújt a világ elől, mint egy megcsalt feleség?

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Idő
 
Szavazás
:)
Tetszik az oldal?

igen
nem
alakul
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!